- Az ember mint mikrokozmosz
- Egy kicsit másképp a pénzről
- A tökéletes bumeráng
- A lelki gyakorlatok jelentősége
- A harc, amelynek nincs győztese
- A külső és a belső út
- Képzeletünk játékai
- Meditáció
"Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb" - állította egy régi görög gondolkodó. S valóban, van-e valami a természetben, ami ennél tökéletesebb alkotás lenne? Még akkor is, ha ez a csodálatos alkotás bizony gyakran nagyon is tökéletlennek mutatkozik.
"Nincs új a Nap alatt" - mondta valamikor egy híres római. S milyen igaza volt. Hiszen azóta az ember már messzire kitekintett a világba, megpróbálta kifürkészni a kozmosz titkait, az általa létrehozott, egyre tökéletesebb műszerekkel a világűr mélységeit, a parányi atomok, s a még ezeknél is kisebb szubatomi részecskéket kutatja, s bár rengeteg ismeretet halmozott fel, lényegében mégsem talált semmi újat.
E tudás szerint, a legtávolabbi csillagrendszerek is ugyanazokból az anyagi részecskékből épülnek fel, mint a környezetünk, vagy a testünk. Akár az apró részecskék világába tekintünk, akár a környezetünkben lévő folyamatokra irányítjuk figyelmünket, vagy akár a kozmikus folyamatokra, azt tapasztaljuk, hogy a lényeget tekintve, mindenütt ugyanazok a törvények érvényesülnek.
Ide jutott el a mai tudomány, de ezt az igazságot az ezoterikus tanítások már a legrégibb időktől kezdve ismerték. Ezt bizonyítja például a híres Smaragdtábla első mondata: "Mindaz, ami fent van, ugyanolyan, mint ami lent van, és mindaz, ami lent van, ugyanolyan, mint ami fent van."
Az ember tehát egy mikrokozmosz, s mindaz megtalálható benne, ami a külvilágban van. De az egyén mindig elhatárolódik a külvilágtól, az "én" megkülönbözteti magát a "nem-én"-től. Pedig e kettő között állandó és folyamatos a kölcsönhatás. Mert mindaz, ami körülöttem történik, hatással van rám, (ezt általában mindenki könnyen el is fogadja) de ugyanígy én is hatással vagyok a környezetemre.
Ez utóbbit azonban kevésbé tudjuk elfogadni, vagy ha el is ismerjük, lebecsüljük ennek fontosságát. Amikor valami bajunk van - s ez bizony igen gyakran előfordul - annak okát általában magunkon kívül keressük. Pedig az, hogy a minket körülvevő világot milyennek tapasztaljuk, elsősorban rajtunk áll.
Akinek bensőjében zűrzavar van, még ha egy palotában is lakna, akkor is a világot hibáztatná valamiért, míg egy pozitívan gondolkodó ember élvezni tudja az élet apróbb örömeit is.
Az ember egy mikrokozmosz, minden megtalálható benne, ami csak létezik. Bármely problémánk megoldását, bármilyen tudást is keressünk, mindez megtalálható bennünk. De hol? Erre egy történet adhat magyarázatot.
Egyszer egy uralkodó felkeresett egy bölcset azzal, hogy már régóta töpreng a világ dolgain, de elméje zavarodott a sok tanult dologtól. A bölcs erre azt mondta neki, hogy másnap hajnalban keresse fel újra, de ne felejtse el magával vinni az elméjét. E látszólag ostoba tanács ellenére, az uralkodó mégis fölkelt hajnalban, s a bölcs elé járult. Az megkérdezte, hogy magával hozta-e az elméjét. A király azt felelte, hogy igen, s a bölcs kérdésére, hogy akkor hát hol van, azt válaszolta, hogy benne van. A Mester ekkor felkérte őt, hogy tekintsen magába, s próbálja meg megkeresni elméjét. A király így is tett, de bizony sehol nem találta az elméjét. A panasz tehát megszűnt. Ha már nincs elméje, akkor nem lehet zavarodott.
Valami ilyesmi a helyzet az egyénnel és a külvilággal is. Amíg az ember saját magát elválasztva érzi a külső világtól, addig nem találja meg igazi önvalóját. Mert az ember nemcsak egy mikrokozmosz, melyben megvan mindaz, ami bárhol a világon létezik, de valójában egységet képez az univerzummal. És ha végül számos próbálkozás, küszködés után végül sikerül ezt az egységérzetet maradéktalanul megvalósítanunk, akkor elértük a megvilágosodást, akkor miénk a megváltás, vagy prózaibb kifejezéssel élve, végre hazataláltunk.
Kovács Sándor
A pénz beszél, a kutya ugat - mondja egy régi közmondás.
Egy másik megállapítás szerint, a pénzzel boldogulsz, de nem boldogít. A kérdés az, hogy vajon tényleg boldogulsz-e a pénzzel.
Jézustól tudjuk, hogy: "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába."
A Három Lehetőség Teóriája szerint, lehetséges, hogy a pénz uralkodjon rajtad, vagy te uralkodj a pénzen, esetleg ne legyen semmi közöd a pénzhez. Olyan viszont nincs, hogy a pénzzel jól kijössz. Viszonyításképpen meg lehet említeni, hogy pontosan ezek a lehetőségek jellemzőek a tűzre is.
A pénz, egy az ember által kitalált, létrehozott, értékkel felruházott, ám a Világrenddel nem igazán összhangban lévő dolog. Az is tény, hogy társadalmi szinten a pénz uralkodik. De mit tehetünk azért, hogy legalább egyéni szinten kivonhassuk magunkat ezen uralom alól?
Számtalan pénzzel foglalkozó tanulmányra alapozva, összeállítottunk néhány szabályt, hogy hogyan bánjunk a pénzzel, hogyan viszonyuljunk hozzá.
És hogy a pénz uralma mikor fog megszűnni, azt egy indián főnök mondása fejezi ki a legszemléletesebben: "Ha majd minden vizet megmérgeztetek és minden növényt és állatot elpusztítottatok, akkor fogtok rájönni, hogy a pénz nem ehető."
1. Légy tudatában annak, hogy a pénz csak egy energia megnyilvánulás és egyébként semmi értéke vagy tartalma nincsen. És ha néha mégis úgy tűnik, az csak illúzió.
2. Mindig legyen pénzed, mert a pénz vonzza a pénzt.
3. A pénzt mindig rendezetten tárold - (arccal előre, címletenként külön-külön, pénztárcában).
4. A feleslegesen kiadott pénz, mindig dupla veszteség.
5. A jótékonyan kiadott pénz duplán megtérül.
6. Soha ne legyen tartozásod.
7. A kölcsön adott pénz és a meg nem kapott fizetség, olyan mintha nem is lenne.
Filimon János
Mielőtt bárki is tévedésbe esne, elárulom, hogy a következő sorokban nem a bumerángról lesz szó. A "tökéletes bumeráng" egy nagyon kifejező elnevezése annak az univerzális törvénynek, amit karma törvény néven ismerünk és amely szerint minden tevékenység, akár szándék, gondolat, érzelem vagy cselekedet szinten nyilvánul meg, a következményeken túl, amelyeket előidéz, visszahat arra, aki a tettet elkövette.
A visszahatás megfelel az elindító tevékenység motivációjának.
Vagyis, ha például valamit rossz szándékkal teszünk, azt hiába öltöztetjük a jótékonykodás köntösébe, mindenképpen rosszként fog reánk visszahatni. A tökéletes bumeráng elnevezés azért nagyon kifejező, mert akár a bumeráng, a tevékenység is a motivációja révén, eleve magába foglalja a visszatérés tényét. Tehát természete a visszatérés, és nem szükséges hogy valaki vagy valami visszaküldje azt, mint büntetést vagy jutalmat. Egyébként a karma kifejezés is egyszerűen csak tettet vagy cselekedetet jelent.
Mivel a létfolyamat mozgás által áll elő, a mozgás pedig egyben tevékenység is, az következik hogy a karma törvénye érvényes mindenre és mindenkire. Azt, hogy ezt a nagy jelentőségű törvényt szerte a világon felismerték mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy erre utaló bölcs mondások és példatörténetek mindenfele fellelhetők. "Ki mint vet, úgy arat", "Aki másnak vermet ás, maga esik bele", "Mindenki saját sorsának kovácsa" - hogy csak pár bölcs mondást említsek. A példatörténetek közül kiemelném a "Visszhang történetét", amely egy ifjúról szól, akinek a haza vezető útja egy erdőn vitt keresztül. Az erdő mentén elterülő hegy egyik magas sziklafala visszhangként küldött vissza minden zajt, ami az erdőben keletkezett.
Az ifjú a visszhangról nem tudott, ezért amikor a száraz faleveleken lépkedett, a fák közül jövő zaj megrémítette. Megállt és hallgatózott. Csend lett, ezért újra elindult. Ekkor ismét léptek zaját hallotta kiszűrődni a fák közül, ezért sietni kezdett, de mindhiába, mert az őt követő léptek zaja is gyorsult. Megállt és a zaj irányába fordult.
- Ki vagy? - kérdezte.
- Ki vagy? - kérdezte vissza az ismeretlen.
- Lépj elő! - kiáltotta dühösen az ifjú.
- Lépj elő! - förmedt vissza egy hang.
- Te gyáva! - folytatta a legény.
- Te gyáva! - jött a válasz.
Ekkorra már az ifjú tele volt félelemmel és gyűlölettel. Reszketve üvöltötte:
- Gyűlöllek és meg foglak ölni!
- Gyűlöllek és meg foglak ölni! - üvöltötte vissza az ismeretlen.
A végletekig megrémülve, barátunk futásnak eredt és hazáig meg sem állt. Otthon elmesélte édesanyjának, hogy mi történt vele. Az elmosolyodott, és így szólt:
Menj vissza fiam és tégy úgy, ahogy én mondom neked!
Az ifjú meghallgatta a tanácsokat és visszatért az erdőbe. Odaérve bekiabált a fák közé:
- Én a barátod vagyok!
- Én a barátod vagyok! - válaszolta a hang.
- ÉN SZERETLEK! - folytatta barátunk.
- ÉN SZERETLEK! - jött a válasz.
Miként ebből a történetből is kitűnik, az, hogy sérelmeink és szenvedéseink okai a külvilágban vannak, minden esetben csak látszat. Az igazi okok bennünk, a tulajdonságainkban vannak, és ha azt akarjuk, hogy sorsunk és a külvilág viszonya hozzánk megváltozzanak, akkor nekünk magunknak kell megváltoznunk. A történet azt is elárulja, hogy a változás kulcsa a mindent átfogó, érdektelen szeretet. A kulcs megvan, de hogy alkalmazzuk azt, vagy nem, az már rajtunk múlik.
Filimon János
A lelki gyakorlatok jelentosége
A legtöbb vallásban vannak úgynevezett világi hívek, akik elfogadják az illeto tant, s igyekeznek betartani annak fobb eloírásait. Rajtuk kívül általában vannak még szerzetesek (különbözoképpen nevezhetjük oket, az iszlám követoinél például derviseknek), akik ennél valamivel többet vállaltak, és többre törekednek.
Az igazságot keresok, a dolgok valódi megértésére törekvok, általában nem elégednek meg egy bármilyen nagyszeru vallás, mester vagy szellemi iskola tanításainak elsajátításával, megértésével, hanem a dolgok megtapasztalására törekednek.
A szellemi vagy lelki gyakorlatoknak - mint amilyenek a kereszténységben a böjtök, az imák, a zarándoklatok vagy a keleti vallásokban a különbözo testhelyzetekben való tartózkodás, légzési gyakorlatok, meditációk - az illeto tanok szerint megvan a maguk jelentosége. Ezek persze, ahogyan a vallások, és a különbözo tanok, természetesen különböznek egymástól. Van azonban egy közös, pszichológiai megközelítésük is.
Ismeretes, hogy agyunk muködésének a túlnyomó része tudatunktól független. A tudatalattink sokkal nagyobb befolyással van ránk, mint gondolnánk. A gyakorlásnak épp az a célja, hogy a tudatalattira hasson. A számos alkalommal ismételten végzett cselekedetek mélyen bevésodnek agyunkba. Minél gyakrabban ismétlünk valamit, annál inkább a tudatalatti befolyása alá kerül.
Ez történik általában a tanulásnál is. Ha valakit valamilyen baleset ér, és hosszú hónapokig ágyban fekszik miatta, annak akár egy kisgyermeknek, ismét meg kell tanulnia járni. Folyton figyelnie kell mozgását, hogy meg tudja tartani egyensúlyát. Az egészséges embernek mindez nem probléma, miközben jár, vagy akár kocog, figyelmét egyéb dolgok, gondolatok köthetik le, maga a járás vagy kocogás tevékenysége automatikusan zajlik, mert a tudatalatti vezérli azt. A beidegződött cselekvés közé tartozik az evés, és az ivás is.
Gyakorlással, tanulással nem csupán egy fizikai, de egy mentális feladatot is automatikussá lehet tenni. Ilyen például a szorzótábla ismerete is. Aki egy egyszeru szorzásnál gondolkodik, annál e cselekvés nem jutott a tudatalatti ellenőrzése alá, így aztán jóval lassabban, és általában több hibával oldja meg a számításokat is igénylo matematikai feladatokat.
Bármilyen feladatról legyen is szó, a sok gyakorlás, a folyamatos ismétlés által, e cselekvés nagyrészt a tudatalatti ellenőrzése alá kerül, s így hatékonyabban végezheto. A szellemi gyakorlatok is akkor válhatnak igazán hatékonnyá, ha a folyamatos és kitartó ismétléssel, a gyakorlással, a tudatalatti ellenorzése alá hozhatóak. Ekkor már nem kell folyton résen lenni, vigyázni, nehogy valamit rosszul tegyünk, hiszen a helyes cselekvés ekkorra már második természetünkké válik.
Kovács Sándor
A harc, melynek nincs győztese
Az élet egy folytonos küzdelem. Az osembernek a vadálatokkal, a hideggel és esovel, gyakran embertársaival is, vagyis környezetével kellett megküzdenie léte fenntartása érdekében. A mai embernek persze egész más problémákkal kell szembesülnie, de az élet az o számára is, többé-kevésbbé egy folyamatos küzdelmet jelent.
Akik e küzdelembol gyoztesen kerülnek ki, azokat tekinti a társadalom sikeres embereknek. A sikeres emberek pénzt, hírnevet, hatalmat s ezekhez hasonló múlandó dolgokat hajszolnak, s többé kevésbé el is érnek. Ám akár sikeres valaki az életben, akár nem, elérkezhet egy olyan helyzethez, amikor belátja, hogy mindezeknek semmi értelme nincs.
Az emberi természet azonban olyan, hogy ekkor is kell valamilyen célt kituznie maga elé. Ha már felismerte, hogy a külso úton nem érhet el semmi maradandót, akkor befelé fordul. A legtöbb esetben ezt azonban valamilyen külso tekintély (vallás, mester vagy valamilyen szellemi iskola) hatására teszi.
Akár valamilyen vallási felekezet tagjává válik, akár valamilyen élo, vagy már nem a fizikai testében tartózkodó tanítót is követne, e szellemi útnak bizonyos követelményeivel szembesül. Mindenütt vannak tilalmak (bizonyos dolgokat nem szabad enni, illetve inni, egyes dolgokat nem szabad tenni, stb.) és ajánlott, javasolt dolgok is.
Ezek egy része általában semmi nehézséget nem okoz a jelöltnek, nagyon is természetes dolgok számára, de ha egy igazi szellemi utat követ, akkor bizonyosan egy-két olyan dologgal is szembesül, amirol nem igazán tud lemondani, vagy amit igen nehezére esik megtennie. A valódi belso úton járó azért szembesül ilyen komoly akadályokkal, mert az út az o önösségét valamilyen módon megtámadja, meg is kell támadnia, hiszen azt le kell bontani.
Ilyen módon a keresoben egy belso harc fog dúlni. Meg akar küzdeni saját önös természetével, le akarja gyozni azt. Ez az a harc, aminek nincs gyoztese. Az ember személyisége, énje sohasem gyozheti le önmagát. És még ha sikerülne is, ki lenne a gyoztes, és ki a vesztes?
Másrészt az is bölcs mondásnak számít, hogy "Nem az a nagy ember, aki másokat gyoz le, hanem az, aki önmagát gyozi le". És ez így is van, csak helyesen kell megérteni. Ahhoz, hogy énünk egyáltalán belássa, hogy le kellene gyoznie önmagát, már valójában nem a saját belátása juttatja el. Lényünknek egy felsobbrendu részének késztetése nyilatkozik meg ebben.
Egyéniségünk tehát e felsobb sugallat hatására lendül harcba. De amíg önmaga ellen harcol, addig nem gyozhet. Csak amikor elegendo tapasztalat által belátja ennek értelmetlenségét, és felhagy a küzdelemmel, amikor minden elcsitul benne, akkor tud e felsobb tényezo érvényesülni. Akkor isteni természetünk gyozedelmeskedett bennünk.
Kovács Sándor
Az ember érdeklodése, megismerési vágya nem csak a közvetlen közelében levo, megfogható dolgokra irányul, hanem saját létének célját és a környezo világ eredetét is kutatja, hasonló kérdéseket tesz fel, és választ keres rájuk.
Az emberi megismerés alapvetoen két különbözo úton haladhat. E két utat egyszeruen, és lényegüket figyelembe véve, belso, illetve külso útnak nevezhetjük.
A megismerés alapelvei
A megismerés egyik alapfeltevése, hogy bizonyos rend létezik, hogy minden törvényszeruen megy végbe. Ha zurzavar, uralkodna, akkor bár az egyes jelenségeket elvileg megismerhetnénk, ám semmi hasznát nem látnánk, hiszen a következendo alkalommal, ugyanaz a jelenség, még teljesen azonos körülmények között is egészen másképpen, teljesen kiszámíthatatlanul menne végbe.
Az ezoterikus tanítás alaptörvényét a tudomány is alapelvének tekinti. Ez a híres Smaragdtáblán áll, és így hangzik: "Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van." Röviden: "Ahogy fenn, úgy lenn."
Ez biztosítja az ember számára a megismerést, az emberi mértékkel nem mérheto dolgokra nézve, a távoli csillagokra és galaxisokra, a sejtek vagy az atomok parányi világára nézve is. A természettudomány is azt vallja, hogy a dolgok hasonló törvényszeruségek szerint mennek végbe, akár az ember számára mérhetetlenül nagy és elérhetetlen, akár a végtelenül kicsiny, és ezért éppúgy elérhetetlen.
A külso út
A tudomány a környezo világ dolgait és jelenségeit vizsgálja, a megismételheto, így elvileg mindenki által ellenorizheto kísérletek és a logikus gondolkodás módszereivel. Az egymást követo nemzedékek munkája által hatalmas mennyiségu ismeret áll rendelkezésére, ezek többnyire fel is lettek használva, de sajnos nem mindig az emberiség érdekében.
Az embert leginkább foglalkoztató kérdésekre azonban a tudomány módszerei nem tudnak választ adni. Bár az utóbbi évszázadokban a tudomány óriási iramban fejlodött, ennek ellenére a tudományos világnézet az emberek nagytöbbségének nem képes kielégíteni az igényeit.
A vallások kész válaszokat kínálnak az élet alapveto kérdéseire. Ezek elfogadásához viszont hit szükséges, és a mai embereket az iskolában a tudományos gondolkodás szellemében nevelik. Gyakran nehéznek tunik a két látszólag ellentmondó dolgot összeegyeztetni. Pedig csak arról van szó, hogy a tudomány a valóságot apró szeletekre osztja fel, és ezeket így próbálja megismerni, a vallások ezzel szemben a dolgok egészét próbálják megérezni.
Mindkét szempont azonban a külvilág felé irányul. A minket körülvevo tárgyak és jelenségek, de akár a poklok, mennyországok, vagy Isten fogalma is, mint valamely az egyéntol külön létezo, külso dolognak van felfogva. Az ilyen utakon való megismerés a külso út.
A belso út
Az ezoterikus tanítások, elnevezésükbol adódóan, titkos, az illetéktelenek elol elrejtett tanításokat jelentenek. Az elrejtettség fogalma azonban nem abban áll, hogy például e tanításokat kifejto írásokat el kell rejteni mások elol. Hogy gyakran valóban szó szerint rejtegetni kellett oket, az annak tulajdonítható, hogy e tanokat és követoiket gyakran üldözték. Ma viszont a legfobb ilyen jellegu írások mindenki számára könnyen hozzáférhetoek. Hiszen az avatatlanok számára, e szövegek úgysem érthetoek.
E tanítások alapelve is a fentebb említett "Ahogy fenn, úgy lenn." alapelvre támaszkodik. Mindezt azonban úgy értik, hogy az egyes személyek elválaszthatatlan és szerves részei a létezés egészének, és hogy mindaz, ami a külvilágban van, megtalálható az ember belso világának rejtett mélységeiben is.
Ez a belso út. Ezt az utat követve, egyes emberek néha különös képességekre tesznek szert, de helytelenül cselekednek azok, akik csupán emiatt végeznek bizonyos gyakorlatokat, hiszen ezek inkább akadályok a cél elérésében. A cél pedig nem kevesebb, mint amit a buddhisták Nirvánának vagy kialvásnak, a hinduk Móksának vagy felszabadulásnak, a keresztények pedig megváltásnak neveznek.
Kovács Sándor
Nehéz elhinni, hogy képzeletünk milyen nagymértékben befolyásolja életünket. Amikor például valaki nagyon erosen fél valaminek a bekövetkeztétol, nyilván sokat gondol rá, elképzeli azt, így igen nagy az esélye, hogy az adott dolog valóban be is következik. Ha valaki úgy fog hozzá valamihez, hogy úgysem fog sikerülni, szinte biztos, hogy nem is sikerül, míg ha erosen bízunk a sikerben, akkor általában megvalósul.
Ezek viszonylag közismert dolgok, melyeket gyakran tapasztalhatunk magunkon és másokon. Most gondolatban végezzünk el egy egyszeru kísérletet.
Képzeljük el, hogy van egy öt méteres, átlagos szélességu deszka, a két végét egy-egy fél méter magas állványra helyezzük, és megkérünk embereket, hogy menjenek át rajta. Biztosak lehetünk benne, hogy szinte mindenki gond nélkül megcsinálná. Most képzeljük el ugyanezt a deszkát, csak épp a talajtól ötven méter magasban. A feladat ugyanaz, ez esetben mégis jóval kevesebben vállalkoznának rá. Miért? A válasz egyszeru, ez a feladat ugyanis életveszélyes, mert le lehet szédülni róla, vagy elhasadhat a deszka. Maga az a tudat, hogy alattunk nagy mélység van, nagyon megnehezíti, egyesek számára szinte lehetetlenné teszi a feladat végrehajtását. Pedig ha képzeletünk nem muködne, ez semmivel sem lenne nehezebb az elozo feladatnál.
Életünk során számos olyan élethelyzet adódik, ahol kimutatható a képzeletmuködés elonyös vagy hátrányos hatása.
Az ember vágyai és szükségletei között lényeges különbség van, bár ezeket még a megismerésre törekvo, valamely szellemi utat követo tanulók is összetévesztik néha. A szükségletek valóságos dolgok. Ha nem lélegzünk, nem sokáig maradhatunk életben. Étel vagy ital nélkül már jóval tovább kibírjuk, de a vég itt is szomj- vagy éhhalál. A vágyak viszont nem valóságosak, a képzeletünk termékei, nélkülük meg tudunk lenni, bár nehezen tudunk megszabadulni tolük. Amennyiben egyik vágyunk teljesült, gyakran csupán néhány pillanatig érzünk elégedettséget, utána szinte azonnal más vágyak kerülnek elotérbe.
Ha valaki szomjas, az egy szükséglet, aminek a kielégítésére a tiszta víz is elegendo. De ha mondjuk Coca Colára, vagy skót whisky-re szomjazik, akkor az már egy vágy, nem egy szükséglet. Megvannak a természetes szükségleteink, s ezeket az életben maradáshoz ki kell elégítenünk. A vágyak viszont, melyek gyakran kínzóbbak a szükségleteknél, mivel nem valóságosak, a szükségletekkel ellentétben megszüntethetoek.
A vágyak és szükségletek összetévesztése komoly következményekkel járhat. A böjtölésnek lehetnek ugyan hasznos hatásai, de túlzásba vitele kifejezetten káros. Helyesen felismerve, hogy a vágytalanság vezethet el a célhoz, a szellemi utak egyes követoi, önsanyargatással próbálták meg elérni a vágytalanságot. Ám az alkalmazott módszerek által csupán testi szükségleteiket sikerült korlátozniuk.
A vágyainkat viszont azáltal, hogy megtagadjuk oket, nem szüntethetjük meg. Csak azon a szinten közömbösíthetok, amelyen keletkeztek, tehát kiküszöbölésük csakis elmemuködésünk által valósítható meg.
Más dolog tudni
És megint más vélni,
Más dolog létezni
És megint más élni.
Más dolog itt lenni
És megint más maradni,
Más dolog menni
És megint más haladni.
Más dolog cipelni
És megint más vinni,
Más dolog érteni
És megint más hinni.
Más dolog saccolni
És megint más kimérni,
Más dolog vágyni rá
És megint más elérni.
Más dolog nézni
És megint más látni,
Más dolog elhagyni
És megint más válni.
Más dolog mulatni
És megint más nevetni,
Más dolog elásni
És megint más temetni.
Ugyanaz szeretni!
Ugyanaz szeretni!
Filimon János