| Asztrológia | Bioenergia | Kultúrák | Okkultizmus | Parapjelenségek | Keleti filozófia |
| Különféle | Hirdetések | Levelezés | Vélemények | Eredeti gondolatok | Tesztek |
Asztrológia, horoszkóp
|
|
![]() |
|
Az asztrológia egyike az emberiség által
művelt legrégibb tudományoknak. Az eddig ismert legrégibb civilizációkban is fontos szerepe
volt, s ma is sokan művelik. A szó jelentése "csillagtudomány", de nem azonos a
csillagászattal, csupán eredetük közös, mert az égitestek mozgásának a megfigyelésével
kezdődött.
Egyesek szerint az asztrológia egyet jelent a jóslással, mások szerint a régi
földközéppontú szemlélettel, s számos egyéb téves elképzelés terjedt el olyanok révén,
akik anélkül ítélkeznek valamely dologról, minthogy megpróbálnák megismerni és megérteni
azt. Lényegét tekintve abból indul ki, hogy összefüggést feltételez az égitestek kölcsönös
helyzetei és az emberi egyének jellemének, életük sorsdöntő eseményei között, és nemcsak
az egyénekre vonatkozó dolgok, hanem a társadalomban végbemenő történések között is.
Az asztrológiát számos különböző kultúrában művelték, így természetesen néha látszólag igen
különböző rendszereit dolgozták ki. A nyugati kultúrában az ősi közel-keleti asztrológia
terjedt el, mely rokonságot mutat az egyiptomi vagy az indiai asztrológiai rendszerrel,
míg a távol-keleten ettől lényegesen különböző, de egymás közt hasonlóságot mutató
rendszerek alakultak ki, amit röviden kínai asztrológiának is szokás nevezni.
Az asztrológusok nemcsak hiszik, hogy megvan ez az összefüggés az égi és földi dolgok
között, hanem tudják is, mert tapasztalják, úgy magukon, mint másokon. Vannak az
asztrológiában hívők, vannak ellenzői, s vannak iránta közömbös emberek is. Akik
többé-kevésbé értenek hozzá, vagy saját tudásuk, tapasztalatuk, megismerésük elmélyítésére
használják, esetleg baráti tanácsokat osztogatnak mások számára, s vannak akik ezzel pénzt
akarnak keresni.
Az asztrológia iránt bővebben érdeklődők számára szolgálnak az itt elhelyezett
hivatkozások, melyeken magyarul vagy aki érti, angolul, tudhat meg további dolgokat,
illetve beleolvashat néhány a "Mandalá"-ban megjelent ilyen tárgyú írásba is.